épülj

büdösbogár, a nyavalya törne ki! – kiáltottam, míg kiáltani sem volt érdemes, aztán – álmomban – megfogtam a büdösbogárt, nyakon lőttem egy AK-45-össel, életveszélyes sérülést okozva ezzel neki. aztán becsületes orgyilkos módjára felhívtam a rendőrséget, meg a mentőséget, akik annak rendje és módja szerint 15 illetve 17 perc múlva meg is érkeztek. bűzösbogár közben bánatomra elvérzett, így gondtalanságból és aljas undokból elkövetett életveszélyes sérülés okozása helyett aljas undokból elkövetett, brutális és bunkó módon véghezvitt, kitervelt ízeltlábú-ölés bűntettének lapos gyanújával basztak be a smasszerek a smasszerautó hátul már összerókázott ülésére. lebilincselő élmény volt. kipeckelték a szájamat és kötelekkel rögzítettek a karosszériához, esélyesnek tartottak ugyanis szökésre. mitagadás, ön-, valamint közveszélyes őrült vagyok, emellett baltásgyilkos, tömegmészárló, és valóban, katatón állapotban ennél szemöldökhúzgálásra alkalmasabb cselekedeteket is véghez szoktam vinni, vécébe fojtom az áldozataimat, villanypóznákat tulajdonítok el, puccsmester és trójai faló is szoktam lenni, emellett kalandféreg módjára hétvégi családi kirándulásnak álcázva komplett nagycsaládokat is öldöklök, tántistul, újszülöttestül, kutyástul-macskástul. a smasszerautóból végignézették velem, amint a helyszínen bontják fel a büdösbogár kihűlt, (b)aszott testcincálmányait a pontos kórisme megállapítása végett. a halottkém végül aláíratta velem is a nyilatkozványt, miszerint “én, kalmár tibor elismerem, hogy jól irányzott barkónlövéssel kivégeztem vénkisasszony makai boglárka ízeltlábút.” a nem kívánt részt nem lehetett törölni, így odabiggyesztettem egy nagy x-et az aláírás helyére, hogy a halottkém nyugtával dícsérhesse a napot, és hívó kötelessége után eredhessen. ezután nem volt más dolgom, mint hogy várjak, míg fekete szimatszatyorba helyezik az áldozatomat, míg elhajtják a smasszerek az időközben összegyűlt, majd felhevült tömeget - még épp idejében, egy magas bajszos egérre hasonlító magas bajszos egyén ugyanis sárga kavicsokat kezdett gyűjteni és kisebb halomba felhalmozni, orgyilkosdobálás céljára -, ittak egy-egy kupica kisüstit, elszívták a békepipát, és végre-valagára belepasszintották hatalmas és egyre terebélyesedő seggvalagukat a smasszerautomobilba, hogy a területileg illetékes rendőrkakitányságra szállítsanak. ott finoman kitessékeltek a járműből, és átadtak a rendőrkakitánynak, aki mindjárt más hangot ütött meg: a kétvonalas cét. a kétvonalas cé fájdalmában a frissen született nyílt sípcsontsebhez tapasztotta pracliját, majd magas fejhangon óbégatni kezdett, hogy a rendőrkakitány szájon törölje, ő pedig – szerepe végéhez érve – eltűnjön a balszélen. ezután én következtem. hasonló bánásmódjára jobb híján hasonszőrűen reagáltam. az egyenruhás baromnak ez nem tetszett, borotvát rendelt hát az elülső hájamat takaró bőrt takaró szőrtömeg eltávolítása céljából. majd megvillantotta a szemem előtt is a pengét, hogy berezeljek. berezeltem. eztán lassan az arcomhoz közelítette arcát, mígnem a szívcsakrámban nem éreztem hagyma-, viszki- és nátriumszulfát öklendeztető elegyét kínáló bűzös lehelletét, és ordítva üvöltözte: ha nem működöm együtt vele, megnézhetem a pengét még egyszer, egészen közelről, a jobb szemem retinájába helyezvén – a kitépett bal szemgolyómmal.

de mit nekem a rendőrkakitány: a szájpecket egy messze földön híres, jól irányzott nyelvmozdulattal a smasszer arcába köptem, a következő kézmozdulattal kiszabadítottam magam a barna nylonfonálból, kikaptam a meglepettségtől megbambuló, hajilag őszbe forduló közeg már vénülő kezéből a borotvapengét és a már percek óta a fülem körül zümmögő okádék légy fejét egy laza, ám pontos mozdulattal elválasztottam a testétől.