az álmok fontosak. az egész témának megvan a maga misztikuma, az álomértelmezés megannyi lehetőségére, mind belül, magunkban, és kívül is, álomértelmezési segédletek, álomfejtő emberek, pszichológusok, még maga freud is felbukik egy pillanatra az agyunkban talán/az én agyamban biztosan, integet egyet, hogy "heló, én is jussak eszedbe, ha álmokról beszélsz", majd visszasüllyed a tudatalatti mocsárba.
hol emlékszünk rájuk, hol arra emlékszünk, hogy álmodtunk, csak arra nem, hogy mit, bár a hangulat megvan, vagy talán csak annyi, hogy ez és ez volt benne. és aztán meglehetősen idegesítő, hogy "csak ennyi maradt meg". aztán van amikor nem is emlékszünk, hogy ámodtunk volna, ezt köznyelven inkább úgy szokás mondani, hogy "nem álmodtam semmit". az én problémám itt kezdődik, mert míg mástól gyakran hallom, hogy rosszat álmodott, vagy akár csak, hogy álmodott, addig nekem iszonyatosan ritkán volt bármi emlékem álomról. az okát nagyjából egyértelműen látom, hiszen amíg az ember elbújik, el van sunyulva, még maga előtt sem vállalja fel önmagát, addig talá az álmok sem mutatkoznak ébredés után: önmagamat követve ugyana mögé a rejtőzködési hely mögé bújik, vagyis még egyszerűbb: az álom is önmagam, tehát ha önmagam elbújok, az álmaim is kényszerűen elbújnak. bár mégis van valami az első verzióban is, mert néha azért, mint mondám, előbújik. meglehetősen elgondolkodtató példa amikor a b-vel való szakítás utáni valamelyik, még együtt töltött éjszakán pontosan egyszerre ébredtünk fel hajnali x órakor egy-egy álomból, melynek a főszereplője is ugyanaz volt. az egész álom-dolog elgondolkodtató amúgy. mindenesetre irígységgel viseltettem az iránt, hogy b is gyakran álmodó ember volt, persze, hogy irígységgel, lévén különleges, más úton el nem érhető élmény egy álomra emlékezni, vagy akár csak egy ámodásra való emlékezés, tehát amikor arra konkrétan nem emlékszünk, hogy mit, csak hogy volt. és irígységgel a feltételezett ok miatt is (hogy miért nem álmodom), mert önmagamnak lenni: ez kell. és persze nemcsak b-re voltam irígy emiatt, de mindenki másra is, csak persze ő volt a legközelebb, ezért hoztam őt példának. és önmagamnak lenni: még mindig messze vagyok ettől, meglehetősen. de léptem ezen az úton, akkorát, amekkorát. és mostanában érzékelhetően több álmot küld az álommanó ("nyaralni visz az álomhajó"), ma éjszaka például igen sokat álmodtam. bár csak az utolsóból maradt meg valami (egyébként a boxeralsómon* is), b volt benne futó ám maradandó szereppel, illetve szóban szonja is. sajnos ez minden mást elmosott, a többi álmomat és ezen álom egyéb szereplőit is, egy házon kívül. de már annak sincsenek meg a körvonalai sem, csak egy érzés. és lehetne dühítő, hogy ennyire nem maradt meg semmi más, de inkább nem erőlködök vele, örülök, hogy jönnek az álmok, remélem, hogy maradnak, és még gyakrabban jönnek majd, és hogy majd emlékszem rájuk, ha emlékezni kell.
*:boxerfelső nincs?
