ajánlott előzene:
TRÉNINGMAN - harsant az énekszó mindenki ajakán. énekelte egész Pusztulat, az érsek, a járókerlő, a disznópörzsölő, a talizmánárus, röviden tehát, mint mondottam volt, mindenki. a város hőse ilyenkor szinpadias mozdulattal körülnézett, és lecsekkolta, amit amúgy pontosan tudott: hogy nincs körülötte az égvilágon senki. ujjaival ezután bosszúsan csettintett, majd grimaszolva nekiállt a rutinnak: felvette fajtiszta ARENA márkájú melegítőjét, beült a kabrió JEEP-jébe (ünnepnapokon illetve a világ megmentésekor egy kabrió MAN kamionba) és a város főutcáin át száguldva megközelítette a bűnszövetkezet fejének vélt (és minden alkalommal egyben valós) tartózkodási helyét - még ha ez csak két utcával arrébb volt is. A helyszínen csikorgósat fékezve megállt, beütötte a fedélzeti kömpjűterbe a koordináták kérését jelentő parancsot (angolul), és amíg a minilézer-lézernyomtatóra figyelsz, amint hangosan kinyomtatja a bűnszövetkezet fejének pigiripontos nevét, adatait és bonyulult függvények alkalmazásával kiszámolt, az elfogás pillanatában centiméterpontossággal a helyét, nos, igen, csak egy pillanatra nem nézel oda, ezalatt kinőtt TRÉNINGMAN kefebajusza. megmutatta a gyülekezőknek - mindig voltak - felkarja izmcsoportját, de a következő pillanatban már nem késlekedett tovább: felkutatta az akutális gazembert, háromszor csapta főbe, háromszor penderítette meg saját tulajdon tengelye körül, három kisebb rongyot (1 arzénos 1 éteres 1 ecetes) tömött a szájába, megkötözte, majd elvégzett tíz fekvőtámaszt - sanyarú sorsúak aszketipikus önjutalmazásaképp - majd az ilyenkorra már össz-vegyült tömeg elé vetette a magatehetetlen gazfickót, hogy azt még élve fölkoncoltassék. ezután otthon termett, magára zárta a fehér és mályvaszín csíkos tisztulószoba ajtaját, forrú fürdőt vett, monogrammos pamuttörölközőjében megtörülközött, megcsókolta a falitükör előtti polcon álló SZENT JEROMOS-minimellszobrot, hintett egy csókot a falra ragasztott megsárgult fekete-fehér sztálin-fotónak, és immár emberré változva a nappaliba sétált, s élte a mindennapokat.
egy nap csendőrök kopogtattak. jackil felkapta az otthonikabátját - a hosszú kastélyfolyosón hideg van, sajnálta a pénzt fűtésre -, és a bejárathoz haladt. ajtót nyitott, és a csendőrök se szó-se beszéd elkapták a grabancát és az őrsre siettek vele. az ügyeletestiszt felnézett a képernyőröl
(
), és átvette az ügyet: megfogta megkötözött embert, és belökte a rácsok mögé, tizenötöt fordított a záron, és visszaballagott az asztalhoz, majd nekiállt a papírmunkának. -ennek a fele se tréfa - mondta félhangosan jackil, és nekiállt tervének: nyöszörögni kezdett pont olyan hangosan, hogy az ügyeltestisztet idegesítse, és ezért odamenjen, és bekiabáljon a tenyérnyi ajtónyíláson: fejezd be, teee! te TRÉNINGMAN! -hát ennek már a negyede sem tréfa - gondolta jackil - rájöttek, ki vagyok. sebaj - kiáltott ekkor, és míg egyre izgulsz, és egy pillanatra a kelleténél kevésbé figyelsz oda, nos ekkor bizony kivágódott a rozsdamentes acélajtó, maga alá temetve az ügyeletestisztet. és a porfelhőből lassan tisztán kivehető volt a kék alapon piros TM feliratú hosszúujjú póló és a test, amit takart. ez ő volt. TRÉNINGMAN! nem akarta ám megölni a rendőrembert. "ÁLDOZAT NÉLKÜL NINCS ELŐREMENETEL" - kiáltotta az elhíresült mondását, majd arra gondolt: "az őrület kivétel az egyénben, de szabály a csoportokban."*
kikapta az ügyeletestisztet az ajtó alól, megrázta, töltött neki egy pohár szódát és magára hagyta a sokkos állapotú rendőrt. szégyenszemre TRÉNINGMAN-ként sétálnia kellett hazáig. hazaérve rossz hír várta: -ACÉL ENDI algonosz bélpokol-járványt készül elterjeszteni - közölte jackillal hű inasa, anri. -a kémradarok dobták ki az infót - tette hozzá. jackil lerogyott az IKEA karosszékbe és gondterhelt arcán újabb ránc jelent meg. -szedd ráncba magad és mentsd meg a világot - kérte összehúzott szemöldökkel anri, majd tettetett fáradtsággal a gáztűzhelyhez sietett és megkavarta a tejfeles gombapaprikást.
jackil közölte: -rendben, ismét megmentem a világot, mégha rendőrei nem is számolnak már velem. nem kellek nekik. de sebaj, én úgyis az autonóm világmegmentő vagyok, se nem jó ember, se nem rossz ember, csak a világ megmentője. de az vagyok ám igazán.
körülnézett, nem látja-e senki, grimaszolt, csettintett ujjaival, és átöltözött ismét, tiszta ARÉNA TRÉNINGMAN tréningruhájába, visszasétált a konyhába, és evett egy tányérral a gombapaprikásból, nokedlival. a színpadiasan rosszalló tekintetű anrinak hanyagul odavetette: -ennyit a világ is várhat rám. anri lemondóan ingatta fejét. mikor TRÉNINGMAN még egy kisdobozos gyömbérsört is kibontott, s pimaszul egy kortyra legurította torkán, akkor anri magában fel is adta az egészet. már ő sem hisz TRÉNINGMAN-ben??? akkor hogy mentse meg a világot, ha már a rend őrei, az államelnök sem hisz benne? és hogyha már saját inasa sem, akivel együtt nyírták a füvet húsz évvel ezelőtt, akivel együtt vesztették el szüzességüket tizenhét éve a poznan-i piroslámpás negyedben? míg ezen a kérdésen gondolkodsz, azalatt hirtelen megjelent egy TUNGSRAM 60 wattos villanykörte TRÉNINGMAN feje fölött jobbra egy kicsit, szempillantás alatt térült, egy minutum alatt fordult és szinte azonnyomban kabrió JEEP-jében termett, átszáguldott a város fő utcáin, és a tizenhatodik kerület szélén csikorogva fékezve megállt. a fedélzeti kömpjűter commandline-jába pötyögte a parancsszót, és (- na most, ha figyelmes vagy, olvasó, most megláthatod azt a pillanatot, amikor kinő-) kefebajszával érzékelve a rádióhullámokat berontott a magas bérházba. egyenest fölszaladt a tizenkilencedikre, betörte a száznégyes ajtót, és néhány perc múlva összekötözve hozta le a még élő ACÉL ENDIT. nem várta tömeg azonban a ház előtt. csak egy rendőrautó. rálőttek TRÉNINGMAN-re, a szívét találták el. ACÉL ENDIT eloldozták, elnézést kértek, hogy későn értek ki, meleg kávéval és előmelegített pokróccal kínálták. eközben TRÉNINGMAN lassan kivérzett.
levezető zene:
RIP: paul newman
* von friedrich nietzsce
