dolgoznom kellene, helyette ezt csinálom, kiírom magamból, ami van.

eltűnt b blogja. fogaskerekeim beindulnak, és úgy forognak, hogy azt mondjam: biztos levette, lejelszavaztatta, mittomén, mert én itt folyton vele foglalkozom. ha így van, nem kellett volna - mondom, és hozzáteszem rögtön: ki a fasz vagyok én, hogy megmondjam. na hát nem is megmondom, hanem csak érzem és leírom. nem kellene hogy számítson mit mondok. és itt most ki kell térnem valamire, aztán majd visszatérek.

kitérés
ide-oda lökődik a lelkivilágom, oda-vissza, előre-hátra. békásmegyer utcáit róván azon járt az agyam ismét, hogy miért is kell, hogy így legyen, hogy akinek egyik nap még "kicsim" és "csók" vagyok, aztán két napra rá már nem találkozhatunk, nem élhetünk együtt, nem szerethet, nem szerethetem, tevőlegesen. de hát így van ez, ezt már kitárgyaltuk, tibikém, már itt is, a blogon. a szeretetet is el kellene engedni? nem, nem hiszem. de tényleg, most lehet kommentelni, tessék, kedves olvasók, bújjatok elő és mondjátok meg. a szeretetet is el kell engedni? hazudtam, direkt módon is, tehát tudatosan, valami hagymázos cél érdekében, nem mondtam el, hogy adósságokat halmoztam fel, szép kerek számot. és voltak öntudatlan hazugságok is, egyszerűen csak nem tudtam, és nem vallottam be magamnak dolgokat. de. lételem a hazugság, igaz, olvastam ma ezt, de hát egyetértek vele. itt, az agyamban. ez fontos, hogy hol. megmutattam magam, és ez feltette az i-re a pontot. szóval csak arra utalok, hogy mindenki hazudik, és még csak nem is érdemes energiát pazarolni arra, hogy hibáztassuk érte a másikat. létfenntartás. élni akar mindenki. (a mértékletesség itt is a fontos. mértékletesség a hazugságban. mértékletesség a hazugságban: tudatosan nem hazudni, és a tudattalan hazugságok minimálisra csökkentésével dolgozni.) és ezzel nem a saját tudatos hazugságomat akarom 90 fokon tisztára mosni, dehogy. iszonyatosan haragszom érte magamra mégis. vajon van-e olyan kapcsolat, ahol nem kell hazudni? valami ilyesmire vágyom, igen, vágyom. vágy. kevés. teret kell engedni nekik. ezt most érzem, és nem agyból mondom. annyi vágyam van: az előbb leírt kapcsolat; azonnal elköltözni; szex: tökei(=ö)m mint egy ház. leginkább ezek. és ami még: tudni, hogy jól csinálom. most erre az eddig írtak tükrében mit is mondjak... sokszor hiába érzem, hogy nem jól csinálom, hogy nem érzem jól magam, képtelennek érzem kiszakadni belőle. lásd néhány bejegyzéssel lejjebb az őrült vagyok... kezdetű versformájú írományt. mini-káosz a nagy káoszban. matrjoskababa-káoszok. leírhatatlan. az enyém. csak az enyém. csak az enyém... istenem, tán valami birtoklási vágy ez? nekem (na ez az, nekem? kinek? melyiknek?) ez nem kell. mégis én csinálom magammal (magammal? kivel? melyikkel?). érzem az agyam, asse tudom, mióta, súrlódik, fáj, hol így jelentkezik, hol úgy, most tompán nyomja valami - ez máskor is szokott lenni. őrült vagyok?

visszatérés:
mi mást tehetek, mint hogy őszinte legyek? toporzékoló kisgyerekként mondom: jár nekem is ez itt, hogy blogolhassak, itt legalább az árnyékát leírhatom annak, ami sokmindenen jár a fejem, árnyék, még annak is kevés, hadd ne kelljen kifejteni bővebben mint hogy: tudatalatti - tudatos - és aztán még meg is kell fogalmazni, összefüggő betűhalmazzá tenni, leírni. amit már sokszor mondtam, és ez itt pont ugyanolyan: egy hatalmas mindenségből egy tűhegynyi lyukon folyatjuk ki, amit ki tudunk vagy ki akarunk folyatni. rémisztő, reménytelen gondolat. van reménykeltő gondolat is: nem csak szavakkal, ezekkel az istenverte szavakkal lehet kommunikálni. a szív nem hazudik. a zsigerek nem  hazudnak, egy felálló fasz nem hazudik. (nincs szájuk.) szóval hogy eltűnt b blogja. és ha azért, mert megfojtottam az örökös reagálásommal, akkor sajnálom, nagyon sajnálom. megint jön a múltkori érzés, keresd ki az analógiát, kedves olvasó: olvasgatom b blogját, fosul esik ha valami vidámat ír, aztán amikor meg ez a reakció, akkor meg szégyellem magam és sajnálom. és most meg azt fogom nézegetni, mikor kerül vissza. ez üzenetnek, mocskos zsarolásnak hangzik. de ha b tényleg szeret bármilyen módon is, akkor talán tudja, hogy mi ez az érzés, amit én érzek, igen, ez az, akkor ő tudja. és érzi talán, hogy nem akarom zsarolni, és érzi, hogy valahol ki kell írnom nekem is mégis a fájdalmamat. és ne adja fel magát. pláne ne miattam. majd kiheverem.
ha meg valami egész más oka van, akkor is érdemes volt ez az okfejtés. akár neked, aki olvasod, hogy megismerj jobban. nekem is, hogy leírtam. szóval ha más ok van, akkor meg nem tudom. mindenesetre fájnak a dolgok, fájnak, ez nem tud túl nyomtalanul elmúlni. és iszonyatosan vágyom a gyengédségre, jó reggelt, emberek, mi a faszt csinálunk? teljesen megőrült a világ. jó kérdés, hogy honnan tudom, hisz ebbe születtem, legalábbis nagyjából. de ez a világ... hogy élünk, emberek? mit csinálunk? mit hajszolunk? mi egyébre van szükségünk, szükségetek azon kívül, hogy szeressen titeket valaki? és hogy ti szerethessetek valakit? és annak egész más a módja, mint amerre ez a kurva világ tart.

ez vagyok én, ezek itt fenn az én gondolataim, ha akarom, ha nem. egyszer szégyellem magam értük, máskor büszke vagyok rájuk (igen, kedves betelefonáló, igazad van, ez a ritkább), mindenesetre szabadulni nem tudok tőlük, ezért lassan már nem is akarok, pedig sokszor akarok. oda-vissza, előre-hátra lökődök.