asztalra baszni, azt kellene, pedig a bizonytalanság van úrrá változva. le kellene tépni a gúnyáját. sőt, megvan az igazi: észrevenni, hogy a király meztelen. mielőtt tovább ragoznám, az asztalra baszok, ez most magamnak szól. nem a lyukasóra ez, hogy gyurkovics költő úr elszavalja legújabb szöszmötölését. cselekdni kell, például rákúrni az asztalra, lábat emelni, szájat nyitni, szót mondani, és előbb-utóbb péniszt hüvelybe helyezni, lehetőleg a sajátomét. a hebegés-habogás-bátortalanság triumvir sajnos ugyanúgy megtalálja a helyét a világban, mint bármi egyéb más, így hát az asztalra kell baszni.
az asztalrabaszás egyelőre jóanyám füléig jut el, ebben változások állnak be a jövő héttől, amikoron is ismét a belvárosba teszem át székhelyem. az ipar mellé megyek, másodmagamnak, egy kedves és helyes ámbátor kapcsolatban élő fősulistárs judit mellé, viszont lesz szobatársam is, egy réglátott szonja őnagyságában...
nos. a némileg impászibülnek tűnő missön az lesz, hogy szedjem össze magam, basszak az asztalra magamért, és mutassam meg magamnak, hogy képes vagyok racionalizált anyagi körülmények között Elégedett Tibor módjára élni, elszakadni attól a sokmindentől és sokmindenkitől, amitől és akitől kell. ebbe vetem bele magam a általam szükségesnek megítéltnél kevesebb hittel, viszont annál nagyobb elszántsággal.
ön dönt: kecmec és langy lábvíz vagy forradalom. és ha ilyen egyszerű lenne, már túl lennék a döntésen.
