krézi srác, a faszarcú blogger ül a söre fölött. (krézi srác nem azonos velem, bár kétségtelenül hasonlít rám, és kétségtelenül belőlem pattant ki, na persze csak a fejemből. de fontos különbségek vannak köztünk: a legszembetűnőbb, hogy nekem nincs faszarcom, legalábbis magam nem tartom hasonlatosnak fizimiskámat egy péniszhez.) rágyújt egy cigarettára, felbüfög némi sört, és kicsit jobban érzi magát, kicsit összeszedettebnek, mert látszat kapitány elétáncolt, egy egységnyi ideig a horizonton maradva lejtett egynehány tánclépést.
az események azonban felgyorsulnak: krézi srác, a faszarcú blogger gyorsan bekortyolja maradék háromheted korsó sörét, nem törődve az asztala mellett elhaladó dagadtlány-tiróval (de), szokásához híven kissé hanyagul és így némileg eredménytelenül elnyomja cigarettáját, és az utolsó pillanatban talán, amikor lehet, belecsimpaszkodik látszat kapitányba, aki nemlétezésénél fogva láthatatlan. igen. krézi srác tudja ezt, mindazonáltal most csakazértis belecsimpaszkodik, és miután legurítja torkán az aranyságra söritalt, publikálja irományát, kilép az alkalmazásból, férfias mozdulatokkal aludni küldi a számító gépet (különírás direkt, személyiséget adva ezzel a személyiséggel végképp nem rendelkező mechanikus eszköznek), gondosan beburkolja, és elindul, hogy találkozzon valakivel, aki még mindig nem kréziné, természetesen, mindazonáltal kiváncsian várja a találkozást. aztán majd ha... de most indulnia kell.

hát akkor szia mindenki.