• Echoes: Nem épülsz? Alig írsz. (2008.09.02. 15:58) (kösz a

Alig írok: alig élek. Fáradt, hulla vagyok, Másodállás rokon sokat kivesz belőlem, (kiskorú) Másodállás rokon apukája bekeményített egy kicsit. Elsődlegesállás rokon köszöni, igen jól van, de a fennmaradó idő egyelőre hullaszagot áraszt, na nem túl masszívan, kiheverhető. És másféle szagokat is áraszt, bizonyos politikai okokból nem vállalandó, most mégis vállalt szagokat, mert bizony gondolkodtat, lazítani enged, és lazán arrébbhessegeti Egó rokont, erőteljesen megsemmisítő "ugyanmár hagyd egy kicsit békén" felkiáltással.

De hogy írni jó, hasznos, szükséges, mindezért kell: ez biztos. Így tehát épülni épülök, ha kissé fáradt is Sanyi segédmunkás (lsd: Para-Kovács Imre: Én-teriőr. A kötelező irodalomból.)

Hogy mi mindenről írnék most, ha nem lenne takarodó, talán nem érdemes leírni, hiszen ezekről most írnék. De írhatnék most arról, hogy kissé könnyebb kezelni magamat, mint valaha, és ezáltal az embereket is, valamint szintén ezáltal abszurd módon új, nehéz kihívások elé helyeztem a lábamnál fogva egész magam-magamat. Írhatnék még a fáradtságról sokat, a vágyakról, a haragról, a szeretetről, a kellemetlen meglepetésekről, melyeket magamnak okozok, a kellemesebbekről is, az őszinteségről, a vidámparkról, a masszírozásról, még egy valag etikátlan dologról, vagy etikusról, pénzről, költözésről, a hiányokról, és arról, hogy elindult egy olyan folyamat is, melynek eredményeképp szembesülök-szembesülnék-szembesülnöm kéne azzal, hogy ezeket a hiányokat én érzem, senki más, nem léteznek, hiszen a hiányról, tehát nemlétező dologról szólnak, azaz és tehát és ismételvén csakis bennem vannak.

Szóval, ha lenne egy szabadnapom, és kedvem, és éppen ugyanezek a gondolataim (ilyen természetesen nem létezik, nincs, nem lehet soha, nyehehe), akkor ezekről írnék egy maratoni hosszúságú bejegyzést.

De és tehát most nem teszem, hanem öntök magamra vizet a zuhanyrózsából.

A koromhoz képest jól nézek ki - mondaná helyemben a kéményseprő. Tehát köszönöm, a helyzetből kihozom amit ki lehet, és köszönöm ezt legeslegelsősorban magamnak, emellett egyéb itt megjelent és itt meg nem jelent embereknek.

A hiányzó embereket (gyűlnek) is illeti köszönet, mert a néhány sorral fentebb olvasható, hiányról szóló agyalás és mini-felismerés nekik köszönhető. Mondhatnám: köszönöm mindenkinek, akit ismerek, hogy megtanít valamire. Mondhatnám, mondom is most, és ez - szomorú - nem azt jelenti, hogy öt perc múlva is így fogom gondolni.

Most már fejezzem be. Majd legközelebb írjak valamit, aminek több füle és több farka van.

Még valamit úgy írnék ide, amitől megkönnyebbülnék... nézzük csak...

... talán legközelebb.